Belépés

Akiket ajánlunk

Legfrisebb kommentek

altAkik aktívan követik az eseményeket S7 Slim ügyben, azoknak ez már nem újdonság. Akik most kapcsolódnak be, azoknak elmondom, hogy korábban, ha szerettünk volna tokot beszerezni a féltve őrzött S7 Slimünkhöz, akkor annak forrása bizony a rizs hazája volt. Ezidáig. A héten ugyanis a hóval együtt kezdtek szállingózni az első S7 Slim tokok Szegedről. Bizony, egy honfitársunk készíti őket a két kezével. A minőségre garancia lehet, hogy az illető könyvkötőként keresi a mindennapi betevőt. Semmi import, 100% hazai levegővel teli borítékban érkezik.

  

 

 

altMitől jobb vagy több ez a tok, mint Ebayes társai? Először is Magyar, ha még nem említettem volna. Másodszor, gyorsabban kaphatjuk a kezünkbe (sajátom: karácsonyi szezonban 1 hét készülés, 2 nap posta) Igen, készülés, mivel nem sorozatgyártott cuccról van szó, hanem egyediről. Ebből adódik a - szerintem - legnagyobb előnye:

Rendeléskor többféle színből tudunk választani, lehetséges egyedi felirattal is ellátni, szintén többféle színben. A tok anyaga igényes műbőr, varrva. A stílusa látszik a képeken, a kihajtható Ebayes társa ihlette. Tépőzárral záródik, a Slimet 4 fémből készült, műanyag bevonatú fül tartja a helyén, nagyon erősen. Tényleg nagyon erősen. Nemhogy kiesni nem fog, még mozogni sem nagyon.

A négy fül közül csak a jobb oldali takar, az is a hangszórót, de a jobb oldalon nem lehetett máshova tenni. Alatta gombok, felette füles csatlakozó. A többi fül nincs útban. A fedlap pontosan illeszkedik.

A tépőzáras fül mindkét oldalán van záródó rész, az egyik becsukva rögzíti a fedlapot, a másik kinyitott, kitámasztott állásban. Ez utóbbi állás egyelőre még nem stabil, később, ha bekopik kicsit, akkor már nem fog billegni. Akit zavar, hogy picit labilis, az tud tenni valami kis súlyt a háromszögbe, kinyitva.

 

altA kivitelezésére egyébként nincs panaszom, pedig érzékeny vagyok az ilyesmire: Nincsenek lógó cérnaszálak a varrásnál, nincsenek nem egyenes varrások, nem párhuzamos élek. Minden patent.

 

Amit fontos megjegyezni: A tok nem vízálló (ahogy a tab sem mondjuk) mivel az alapanyaga könyvkarton. Tehát esős időben ne tegyük beázó táskába, vizes kabátzsebbe. Mivel elázik. Én szóltam! Viszont pont emiatt nem vetemedik, és nem érzékeny a melegre, mintha műanyag lenne. Azért ne hagyjuk a kalaptartón, mert a tab viszont elég sok műanyagot tartalmaz. Megintcsak szóltam!

 

Szóval ez a tok nekem bejön. A tartósságáról tervezek írni később, ha már legalább 2-3 hónapja használom, de nem látok tervezési hibáját egyelőre. Viszont mivel egy nyelvet beszélünk a készítővel, ha bármi észrevételetek lenne felé, csak bátran, nem kell hozzá a Google fordító.

És most, hogy kedvet kaptatok rendelni vagy 3-4 darabot fejenként, íme, a részletek:

 

Amit tudni kell róla:

 

 

Választható színek: a fekete biztos, a többi színről egyeztetés megrendeléskor, mert jelenleg kisebb gondok vannak az alapanyag beszerzésével.

A felirat: arany, vagy ezüst és csak betűnyomás, minta vagy ábra nyomásához klisé kell, ami plusz költség, de megoldható. 

Elkészülési idő kb 1-2 hét, mivel itt nincs raktárkészlet, mindet egyedileg készítem és szeretném 4-5 darabjával csinálni, nem egyesével, ha lehet. Az anyag és a feliratozás adja az árat. Megrendeléskor fixálásra kerül.

2012.01.06: UPDATE: Elkészült a tartóból az 1.1-es verzió mintapéldánya. A tépőzárat kiváltottam a hátulján egy átlátszó műanyag füllel, amit egy patent és egy szegecs fog oda.

A zárófülön pedig a patent párja található. 3szögre hajtva a műa. fül alá kell becsúsztatni a táblát, így ki lett küszöbölve a tépőzár.

 

 

>>> Mint a filmekben, Két hónappal később ... >>>

 

 

alt

Eltelt majdnem 2 hónap, mióta a kezemhez kaptam a hazai készítésű, névre szóló tokomat az S7 Slimhez.

Ennek a mostani folytatásnak 2 apropója is van: Először is, hogy hogyan viselte a tok a használatot, de egy másik apropó, hogy megérkezett postaládámba a tok második, javított, kvázi 1.1-es verziója.

 

Mik a változások? Mik maradtak változatlanok ?

 

alt- A zárófül szélesebb és erősebb lett, plusz a tépőzár helyett egy patent rögzíti zárt állapotában. Nyitott állapotban pedig egy széles műanyag fül tartja, ami sokkal jobb, mint korábban, mert a tábla súlya nem nyitná a tépőzárat, hanem még erősebben tartja a háromszög formára kinyitott tokot.

alt- Már lehetséges dombornyomott felirat is, plusz készített egy ábra-klisét, a képeken látható droid személyében. És a lehetséges felirat-színek is bővültek. Így lett az én droidom vörös.

- A tok külső anyaga erősebb, érzetre vastagabb, stabilabb, mint a korábbi verzió. Nekem a mintája is bejön, de ezt mindenki döntse el maga.

- A fülek ugyanoda kerültek, ahová a korábbi modellen, a kialakítása is megegyezik, gondolok itt az osztásokra, amik lehetővé teszik a nyitott állapotot.
Összességében jobb lett az új változat, főleg a dombornyomott betűknek, és a patentos zárásnak köszönhetően.

 

És a régi? Az hogy bírta a strapát?

 

altA két hónap alatt mindenhová vittem magammal, hátizsákban, zsebben, kézben. Főleg hátizsákban. Az anyaga nem kezdett kopni, sehol sem, a fülek sem mutatnak hajlandóságot, hogy letörjenek, vagy egyéb aljas trükkel megtagadják feladatukat, és elengedjék a táblát.

Két dolog változott a tokon idővel: A tépőzár gyengült, már nem tart úgy, mint új korában, illetve a hajtásvonalak lettek lágyabbak, kezdetben túl rideg volt még ott a műbőr, és alig állt meg kinyitva emiatt. Szóval összegezve: Az első verzió is elég jól állta a sarat, az egyetlen igazi problémája a tépőzár volt, ezt orvosolta most a „Patch”.

Még néhány kép a végére, ahol egymás mellett látszik a két tok. És még kettő, a nyitott állapotban rögzítő fülről. Ezek a képek, és még továbbiak elérhetők a galáriában is.

altaltaltaltalt

 

Megrendelés, információk:

 

További képek a galériában!

 

Lampitablettarto [KUKAC] gmail.com

 

Ára 3000-3500 Ft, igényektől függően +postaköltség.

 

Postaköltség:  Utánvéttel: 1350 Ft, Csak bélelt borítékban!

 

 

Tablet tartó 2.0

 

altÉs ha már csinálunk tokot kishazánkban, csináljuk rendesen! Azonos forrásból más megközelítésben: Tablet tartó 2.0

A tok maga belebújtatós, egyszerű takarással záródó, vágott szélei visszavarrottak. Fekete műbőrből készült. (lenyúlta a maradék anyagomat az előző szériás tartókból). A mérete könnyen változtatható, tehát bármilyen hasonló eszközhöz tud varrni ilyen tokot.

alt

Ára: 1500 Ft postával, sima levélként.

Rendelési címe: tablettok [KUKAC] gmail.com

Hozzászólások  

 
0 #1 mkRoland 2011-12-22 10:42
Szia!
Nekem a feliratról kellenek képek. Amúgy én is feketét rendeltem, már a kezemben is van, köszönet KPistike-nek (PH! fórum), aki önzetlenül leszállította a sajátjával együtt, így pesti átvétellel sikerült hozzájutnom, viharos gyorsasággal. Egyik ismerősömnek pedig piros van, majd erről tudok küldeni képeket, ha igényli valaki. Nekem is tetszik a tok, tökre megérte ennyiért!
 
 
0 #2 Bakter 2011-12-22 10:56
Tettem fel egy makró képet a feliratról, a galériában az utolsó lesz az. Küldhetsz képeket a pirosról, bakter[kukac]redline pc.hu
 
 
0 #3 cimar 2011-12-23 11:25
Köszi! Nagyon jó! Én is megkaptam. Igényes és szép a felirat is.

Üdv
 
 
0 #4 Co1e 2011-12-26 23:02
Én is vettem,megkaptam zsir minden. De ezt már lebeszéltük , ami a poén h fordiva használtam egy hétig kb XD most mikor megnéztem a képeket akkor jöttem rá h forditva kell és akkor jó állitva :D
 
 
0 #5 Bakter 2011-12-27 06:38
Már volt értelme képeket csinálnom :D Kéne hozzá user manual XD
 
 
0 #6 Co1e 2011-12-27 09:20
XDDDDDD ja lehet :D:D::D:D:D:D:D:D::D :D
 
 
0 #7 tamáspapa 2011-12-27 15:47
Én is megkaptam, köszi Lampi!
 
 
0 #8 Jackie 2012-01-01 05:13
Sziasztok!

Fóliát honnan tudok rendelni a géphez?
 
 
0 #9 Bakter 2012-01-01 10:02
Vatera & eBay & Edigital & Bárhonnan. Ha pont rá valót keresel, akkor előbbi két opció, ha beéred univerzálissal, amit méretre vágsz, akkor utóbbi két opció.
 
 
0 #10 Jackie 2012-01-01 12:29
Köszönöm!
 
 
0 #11 favory 2012-01-20 19:42
Sziasztok!

Nekem is nagyon tetszik az 1.1-es tok. Hamarosan én is ezt fogom megrendelni.

Jackie!
Ha még aktuális a kérdésed, én a fóliát a "T-mobile webshopból" rendeltem meg 990 Ft (!) helyett T-pontokért. (nem T-Pontban megvenni, mert az drága!)Mivel a webshopos rendelésnél nem lehetséges személyes átvétel ezért én egy 950 Ft értékű házhoz-szállítást választottam. Amúgy eddig csak a "Gigatel"-nél találtam ugyan ilyen fóliát, náluk ez most 2999 Ft
Szóval megrendeltem január 7-én és 10-én délben már nálam is volt, a kimondottan az S7 Slimre gyártott "MyScreen Protector" névre hallgató, vizes leöblítés után többször felhasználható (!) fólia.
Az eddigi használat során az ujjlenyomat gyűjtésen kívül semmi negatívumot nem tapasztaltam. Rendkívül jó érzékenységgel bír, nem karcolódik, nem szedi össze az összes port a levegőből, de ha szükséges mikroszálas kendővel könnyen tisztítható.

Remélem mások számára is használható volt az infó.
 
 
0 #12 F.L. 2012-01-28 11:31
Sziasztok irtam tablettok@-ra mailt,de nincs válasz,most látom van tablettarto@ is mindegy meikre írom,vagy a megrendelt toktól függ.
Köszi
 
 
+1 #13 Bakter 2012-01-28 18:31
Elvileg egy család a kettő, csak gondolom az egyszerűség kedvéért van két cím, hogy ne legyen keveredés, ki miről/kinél érdeklődik.
 
 
0 #14 E.Zs. 2012-03-12 12:49
Sziasztok!

Rendeltem én is tokot. Tiszta fekete és nagyon szép. Mindenhol illeszkedik a géphez, és védi is, mert keményített. Örülök, hogy hozzájutottam ehhez az információhoz itt a beszélgetések alapján. Köszönöm és üdv. mindenkinek.
 
 
0 #15 Bakter 2012-03-12 13:17
Örülök, hogy segíthettem. Használd egészséggel!
 
 
0 #16 mp 2012-05-03 14:30
Tudtok valamit a tok készítőjéről? 29-én írtam neki hogy milyen kellene megy hogy mennyi lesz de semmi válasz sem jött. Fontos lenne meg viszonylag sürgős is.
 
 
0 #17 Bakter 2012-05-03 18:03
Rákérdeztem neked, ha kapok választ, megírom ide. De lehet a spam mappába ment a leveled neki, volt már egyszer ilyen.
 
 
0 #18 mp 2012-05-03 18:19
köszönöm. Mert ha lehet inkább tőle rendelnék mint kínából. Merthogy gondolom mind onnan érkezik.
 
 
0 #19 hanzlik 2013-05-30 09:07
Szia.
nekem 10es tabhoz kellene tok..
tudsz segiteni benne.
 
 
0 #20 Bakter 2013-05-30 11:51
Ott van, hogy "megrendelés, információ", és ott van Lampi mailcíme is. Ott tedd fel a kérdésed.
 

Sajnos nincs jogod kommentálni itt.

Napi Humor-Bit

2 rendszergazda beszélget:
- Te, hogy lehetsz olyan hülye, hogy a kutyád nevét adod jelszónak?
- Miért, mi a bajod azzal, hogy kc|43-a:w??

Oldalainkat 3 vendég és 0 tag böngészi